2012. március 9., péntek

Gyűrűk és popsikrém

Úgy döntöttem, hogy elkezdek blogolni. Még nem tudom, miket fogok írni, vagy miről, de az biztos, hogy lesz köze a gyöngyökhöz. Ja, előre bocsátom, hogy mintákat itt sem fogok közzétenni. De talán egy-két kulisszatitok elárulásra kerül.

Ma például gyűrűt fűztem. Volt egy maradék kristályom, meg egy maradék gyűrűalapom és összedolgoztam a kettőt. Szerintem szép lett nagyon. De úgy tűnik, mások szerint is, mert azonnal megrendelték a FB-oldalamon, továbbá emailben is egyszer. Szóval rögtön kettőt. Mivel a héten 5 különböző webáruházból rendeltem már mindenféle dolgokat, most nem volt kedvem újból neten rendelni, ráadásul a Párom ment be a városba, gondoltam, vele megyek, majd odabent magamra kötöm Sárikámat, és gyöngyözünk kicsit. Úgy alakult, hogy végig tudtunk hármasban menni, tök jó program volt, vettem is gyűrűalapokat, meg még 14mm-es kristályt, hogy az esetleg felmerülő további igényeket ki tudjam elégíteni. 







Hazafelé bementünk a postára, hogy a Nőnapi játék nyereményét, illetve ezt a gyűrűt postázzuk, de annnnnnnnyian voltak, hogy döbbenet! Sárika alapból kicsit kótyagos volt, álmos, de elaludni nem tudott a sok inger miatt, szóval hazajöttünk, majd írtam a postát váróknak egy-egy levélkét, hogy sorry-sorry, nem megy ma a levél.


Hazaérve adott volt a program, hogy megfűzök még egy ilyen gyűrűt, meg a szerzeményeket nézegetem,  átcsomagolom, satöbbi. Sári persze az autóban elaludt, úgyhogy néma csöndben próbáltam a celofánokat kibontani. 


Aztán gyorsan feltakarítottam (seprés, felmosás padlóápolóval), mert hát Sárika a héten kezdte el a mászást, és a házikó teljes földszinti részét már bejárta, napi négyszeri porszívózás mellett is egy merő kosz bír lenni. Most nagyon kellemes illat terjeng a lakásban. Takarítás közben azon kaptam Sárit, hogy néma csöndben van - ez ugye egy 8,5 hónapos gyereknél eleve gyanús. Na, hát kihalászta a járóka szélére rögzített tartóból a popsikrémet, lecsavarta a kupakját, elterült, és két kézzel nyomta be a popsikrémet a szájába. Mikor elvettem, üvöltött. Aztán csináltam neki vacsorát :)


Ez a kép még tegnap készült szorgos pakolászás közben (közkívánatra): 








Most itt ülünk, a Zuram meg én egymással szemben két laptoppal, Sárika meg eldudorász szépen és egy Ikeás balerina egérrel játszik. Lassan elkezdjük az esti programot: fürdetés, hentergőzés a nagyágyban, lefekvés. Aztán a nagyok megnézik a megasztárt. :)


Kíváncsi vagyok, kik olvassák, amit írok, úgyhogy nyugodtan írjatok. :)


Szép estét!


Dorka 



7 megjegyzés:

  1. Szia! Én is végigolvastam! :-D Jó mozgalmas napotok volt akkor! Ha megengedsz nekem egy észrevételt, a betűméretet sztem vedd nagyobbra (már ha lehet)! Kicsit rossz így olvasni a mini betűket...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Viki, átstrukturáltam kicsit a dolgot, szerintem így jobban látható. hát tanulom még ezt. :)

      Törlés
  2. Én is itt és olvasni foglak! :)

    VálaszTörlés
  3. nagyon szép ez a gyűrű és a Kislányod is csodaszép baba :)

    VálaszTörlés
  4. Olvasnálak én is,de nincs folytatás:-(

    VálaszTörlés